Sötétbarna bébiplüssből varrtam, Tilda szabásminta alapján. Tetszett ez a fazon, mert csak a fülei vannak külön darabból, így nem ad nagy lehetőségeket egy pici babának arra, hogy esetleg leszakadjanak a testrészei. Az arcát textilfestékkel festettem, a szemei is biztonságban vannak. Elég nehéz volt varrni a plüsst, mert nyúlt és csúszkált is, de úgyis egy kis csámpás maciról van szó, így elégedett lettem. A szíve fölé kapott egy monogramos szivecskét is, meg a nyakkendő sem maradhatott ki, mivel ez adta meg a feje formáját.
Márciusban elkísért minket Tatára kirándulni, ott készültek a sztárfotók.
Második alkotásom egy body lett, a nyári hónapokra:
A minta kicsit hasonlít Marokmacira, de Juditutól van az ötlet. Már megcsináltam magamnak is pólóra, de úgy éreztem, egy édes pici babának is helyes viselet lesz. Nem volt nehéz a megvalósítás, a mintát megrajzoltam papírra, kivágtam, ezt rámásoltam ceruzával a ruhácskára. Kifestettem textilfestékkel, majd száradás után alaposan rávasaltam, hogy bírja majd a mosást is. Persze kellett még egy kis csinosítgatás, így pici gombokat kapott a pocakjára, és egy lila (Evelinék babájának mi más? :) ) színű masnit a fülébe.
A legnagyobb munka egy keresztszemes babaköszöntő volt:
Egy Vervaco mintát varrtam ki, ami már nagyon régóta tetszett, és vártam, hogy kivarrhassam valakinek. A sok barna árnyalat miatt nem volt egyszerű, de megérte, mert a végeredmény nagyon élethű lett. A készletben benne volt a szükséges mennyiségű fonal a kislány és a kisfiú változathoz is, így majd szeretném egyszer egy kissrácnak is megvarrni (hallod Evelin?!)
Ráadásnak pedig kapnak egy Varró Dani mondókáskönyvet is, hiszen nem lehet elég korán kezdeni :)
Remélem sikerül ezzel a kis csomaggal örömet szereznünk, hisz az a célom! Isten hozott Bogó!
Nagyon köszönjük az ajándékokat, drága Julika! Nagy örömöt szereztél vele nekünk! Remélem, hamarosan, mi is mehetünk babalátogatóba! :)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszenek az ajándékok, és hogy sikerült örömöt szerezni velük, tényleg szívből jött. Az meg meg jobb érzés, hogy maris használatba vettétek őket. :) Sok-sok puszi!
Törlés