2014. január 4., szombat

Apróságok a fürdőszobában

Ha már az embernek van szép fürdőszobája, akkor azt dekorálni is lehet. Az eddigit nem volt érdemes, de a mostani egyenesen kérte, hogy ne hagyjam üresen a kis sarkokat, párkányokat. Egyelőre csak két gyors és egyszerű díszt készítettem el. Az első az esküvői mécsestartónk reprodukciója, hisz minden alapanyag adott hozzá, és úgy szerettük, így most nézegethetjük minden nap. Egy szép befőttes üveg aljára mohazöld dekorkavics került, feltöltöttem vízzel, és ültettem rá egy úszógyertyát. A nyakára pedig egy szép zöld organzaszalag került. Így ácsorog a mosdókagyló szélén, aminek szerencsére jó nagy pereme, hogy lehessen rá ilyesmiket pakolni.





A másikhoz szintén egy ilyen szép mintájú befőttes üveget használtam fel. Ezt pedig megtöltöttem egy pár évvel ezelőtti szigetközi vízitúrán gyűjtött szépen csiszolt folyami kavicsokkal. Még csak ideiglenes így, mert majd még akarok bele kagylókat is tenni, mihelyt hazajutok a kagylógyűjteményemhez. A tetejét egy egyszerű natúr színű vászonanyaggal kötöttem le, nem akartam túl sok plusz színt vinni a helyiségbe, és ezt találtam itthon, ami passzolt.