Várakozás

Az Advent, a december, a karácsony előtti időszak a békés, boldog várakozás időszaka. Nagyon szeretem ezt a pár hetet, mikor az ember lelke rákészül a karácsonyra, ünneplőbe öltözik a lakás, aztán szépen lassan elérkezik  a várva-várt Szenteste is. Ki kell használni ezeket a heteket, mert ha nem vigyáz az ember, azt veszi észre, hogy már itt is a karácsony, de az a pár nap nagyon hamar eltelik, így jó, ha már a megelőző időszakot is örömmel telve töltjük.

Sokan nem szeretik, hogy városszerte egyre hamarabb elkezdődik a karácsonyi készülődés, a boltok polcain már novemberben megjelennek a dekorációs dolgok, és ajándékok. Engem nem zavar, amíg nem vagyok hangulatban, addig nem foglalkozom vele, de ha elkap a lendület, akkor jó, hogy nem kell várakoznom. Az elmúlt évekből tanulva, mikoris gyakran csak decemberben kezdtem el a dekoráció tervezgetését, aztán karácsonykor kaptam észbe, hogy mennyi mindenre nem volt időm, most előbbre hoztam a folyamatot. Szerencsére idén hamar kedvet is kaptam a tervezgetéshez, így már november elejétől gondolkoztam, jegyzeteltem, hogy miket is akarok elkészíteni, ehhez milyen alapanyagok szükségesek. Aztán szépen lassan beszereztem pár apróságot, gyűjtöttem zöldeket, és előkerült az egész éves kirándulásaink során összegyűjtött termésarzenál is. Majd a hétvégéink beosztását látva úgy döntöttem, hogy már ezen a hétvégén el kell kezdenem a készülődést, a bonyolultabb, munkaigényesebb díszeket el kell készítenem, mert több ilyen szabad hétvégénk már nem lesz karácsonyig, a hétköznap délutánok pedig rövidek, és hamar eltelnek.

A legfontosabb természetesen az adventi koszorú. Idén szakítottam az elmúlt évek gömbgyertya-gömbdíszekkel kombinációval. Lépcsőzetes, csillag alakú, vajszínű gyertyám lett. Ehhez a színhez a natúr terméseket képzeltem el. Jó lett volna hozzá az arany is, de olyan festékem épp nem volt itthon, és nem akartam túlbonyolítani. Szerencsére év közben szorgosan gyűjtögetünk mindenféle termést, így kerülhetett rá többféle toboz (vörös-, mamut-, ezüstfenyő), makk (kicsi, nagy, svájcisapkás, szőrös kucsmás), bükkmakk, fenyőkéreg, tapló, szelídgesztenye, sőt még tulipánfa termés is.

Ablak a múltra

Szereztem egy ablakot. Az egész úgy történt, hogy Viktorék vendégházában lebontottunk egy régi disznóól, fészer, ki tudja még mire szolgáló épületegyüttest, aminek volt egy rendes üvegezett ablaka. Mivel az építmény vályogtéglából volt, így az ablak könnyen kiemelhető volt. Félre tettük, nem foglalkoztunk vele. Aztán pár hónap múlva folytatódott a munka, és az ablakot betettük a szemétre kerülő dolgok közé. Elkezdtem gondolkozni, és sajnálkozni, hogy panelban lakunk, ahol konkrét lakberendezési stílus sem uralkodik, milyen kár, hogy nincs egy szép kis vidéki házikónk, ahol fel tudnám használni dekorációs célokra. Ezt el is mondtam Viktornak, aki legnagyobb meglepetésemre azt mondta, ő még a panelban is el tudja képzelni. Szó szót követett, ötleteltünk, hogy mit is lehetne vele kezdeni, aztán kihalásztuk a szemétből. A korához és rendeltetéséhez képest elég jó állapotú, mind a négy üvegszeme megvan, csak egy vasalata hiányzik a négyből. És ami különösen tetszik, hogy nem csak egy lap, hanem van mélysége, a keretével egyben van maga az ablakkeret, így még több lehetőség nyílik a felhasználására.

A fejemben kezdett kialakulni a kép egy fehérre festett ablakról, és neki is álltam böngészni a pinteresten és lakberendezős, barkácsolós blogokon. Az adottságai miatt az lett a terv, hogy akasztok, vagy teszek mögé valamiket, ami akár az évszakokkal vagy az ünnepkörökkel változhat is.

A teljesen nyers változatot elfelejtettem lefényképezni, de az első csiszolás után így nézett ki:

  

A zsanérja már nem működött, be volt szegezve a lap, amit kihúzogattunk, hogy egyszerűbb legyen vele dolgozni. A keretben megerősítettük a rögzítéseket, mert kicsit lötyögős volt. A lapjáról hiányzott egy vasalat, amit apa pótolt egy újjal, és festés után nem is látszott, hogy nem az eredeti. A vasalatokat is leszedtük, lecsiszoltuk alattuk is a fát, és visszaszögeztük, így ez az oldala is masszívabb lett. Következhetett a festés. Nem akartam túl vastagon, vagy túl tökéletesre festeni, szerettem volna, hogy látszódjon alatta a fa régi struktúrája, illetve a festés fokozza még kicsit a régies hatást. Egy selyemfényű zománcfestékkel kentem le két rétegben, de kellett rá ennyi, mert a száraz fa nagyon itta a festéket.

Íme a munkálatok:

Ilyen lett készen, száradás után, összeállítva:

Az előszobánkban nyerte el méltó helyét, ahol sokat járunk, és mindig megmelengeti a szívemet, ha ránézek. Az zavar kicsit, hogy mögötte a fal is fehér, és így eléggé egybeolvadnak, így tervben van, hogy esetleg festünk mögé valami színt, persze nem durvát, mert az rontaná az összképet, csak valami kellemes szürkés-drappos árnyalatot.

A dekorálásán is sokat gondolkodtam, aztán lassan összeállt a kép. A Boróka Otthonboltban vettem egy kedves kis mackót, akit amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy az ablakba kívánkozik. Került bele egy csokor levendula, az első valamirevaló saját szüret eredménye, úgy gondoltam, a kopottas ablakhoz ez is nagyon passzol. Aztán szintén a Borókában láttam, hogy árulnak rozsdás hatású nagy kulcscsomót. Úgy éreztem, ilyet azért nem boltba kéne venni, és rövid gondolkodás után eszembe jutott, hogy a nagyszüleim házánál a régi pinceajtónak volt egy nagy vaskulcsa, amit szerencsére megtartottak, és most megkaptam. Valamint kaptam hozzá, egy hasonló stílusú, kicsit kisebb kulcsot is, és az egészet megkoronázandó, Viktorék ominózus disznóóljának a romjai között járva még egy harmadik rozsdás kulcs is előbukkant, így tényleg rövid úton lett egy egész kulcscsomóm. Negyediknek pedig egy hímzett szivet varrtam a monogramjainkkal. Első látásra lehet kicsit vegyes a kép, de nekem így tetszik, most elsőre ilyen, aztán indulhat az ötletelés karácsonyra.