2017. július 9., vasárnap

Alkotókuckó és babaszoba

Olyan szerencsés vagyok, hogy a lakásunkban van egy saját alkotó szobám, ahol az összes barkácsolós alapanyagomat és holmimat tárolhatom, bütykölhetek, és rendetlenséget csinálhatok. :) Mindössze a ruhaszárítóval és a időnként a vasalódeszkával kell osztoznom rajta. Eddig itt egy kis régi, kopott íróasztal állt, amin elég nehezen fértem el, főleg ha a varrógépem is elöl volt. Viktor már egy ideje emlegette, hogy kéne nekem egy nagyobb asztal, és majd apával csinálnak nekem, mint ahogy a lakásban már annyi mindent apa tervezett meg, és ők szerelték össze. De közben megfogalmazódott bennem, hogy inkább egy fa asztalt szeretnék, valami kicsit extrábbat, különlegesebbet, nem bútorlapból. Pár bútorboltot megnéztünk, de sehol nem találtunk semmi jót, mígnem egyszercsak az Ikea honlapján megláttuk a tökéleteset. Fából van, az asztalra tehető egy felső polc, amire remekül lehet pakolni az apróságokat, és ettől különlegesebben is néz ki. Három színben kapható, mi a fehérre festet szekrényem miatt a fehéret választottuk.

2017. július 8., szombat

Macis kendő vagy macikendő?

A horgolt takaró után valami gyorsabb, könnyebb munka után néztem, és mivel venni nem vettünk még semmilyen játékot a kislányunknak - lesz még rá alkalom bőven -, azért gondoltam varrok neki egyet.

2017. július 7., péntek

Babatakaró

Végre elérkezett az idő, mikor nem barátaink gyerekeinek készítek ajándékot, hanem a saját babánk érkezésére várva alkothatok neki mindenféle szépséget tele-tele szeretettel. Természetesen a többieknek is nagy örömmel hímeztem, szabtam-varrtam, ragasztottam, de azért mégiscsak most teljesedik be a régi vágyunk.