2011. augusztus 3., szerda

Mióta ketten vagyunk, és saját háztartást vezetek, egyre gyakrabban tör rám a süthetnék-főzhetnék. De mostanában a befőzéslázban égek. (Gyártási és tárolási lehetőségeim még csekélyek.) Ennek enyhítésére először eltettem két (igen, 2) üveg rumosmeggyet, hogy mégis, érezzem, csináltam valamit, tettem valamit befőttes üvegbe. :) Meg milyen jó lesz az majd télen a sütibe.


Aztán a hétvégén, váratlanul nagyobb "szeder- és áfonyaadományt" kaptunk. Mivel gyorsan romlik, és ennyit nem tudunk megenni, lefagyasztani se akarom mindet, mert már így is tele a hűtő gyümölccsel, jött az ötlet (találtam egy receptet), szedres-áfonyás dzsemet készítek. Ez is mindössze három üveg lett, de annyira nem vagyunk nagy fogyasztók. Viszont lelki szemeim előtt már megjelent egy őszi/téli szombat reggel, mikor kiveszem a frissen sült házi croissant-t a sütőből és hozzá kanalazgatjuk a házi dzsemet. :D


Ma pedig ki is dekorálgattam őket, ha már van, ez az örömöm is meglegyen. És persze akkor már az otthonról kapott barackokat se hagyhattam pucéran szomorkodni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése