2015. február 20., péntek

ApaCuka kerámia workshop

Tavaly két workshopon vettem részt, különböző témákban. Ezek voltak az első ilyen jellegű élményeim, de mindkettőn nagyon jól éreztem magamat, és sokat tanultam, klassz új dolgokkal gazdagodva térhettem haza. Ezért az egyik újévi fogadalmam az volt, hogy idén is elmenjek pár ilyen alkalomra. Azt hiszem, nem lesz nehéz betartani. :)

Nem is tétlenkedtem soká, hamar fel is jelentkeztem egy tavaly már kinézett foglalkozásra, a Vintage Bazaar által megrendezett kerámiakészítő workshopra. Egy januári estét választottam, és szerencsére még Judit barátnőm is fel tudott iratkozni, így együtt vágtunk neki ismét egy kreatívkodó délutánnak.

A foglalkozáson négy tányér, és nyolc apró kerámiatárgyat készíthettünk el. De milyen módon? Ha az ember az agyagra és a keramikusokra gondol, akkor vagy a korongozás jut róla eszébe, vagy a kézzel megformált kis szobrok. Ez most valami nagyon más és nagyon egyedi volt. Az agyagtömböket egy kis megdolgozás után kinyújtottuk, kívánt formára vágtuk, majd a minták régi falfestő hengerek segítségével kerültek rá.

Habár jópár tervvel a fejemben érkeztem, már előre kinéztem, milyen színek és minták tetszenek igazán, már a második tárgy után elvesztettem a fonalat, hogy mit is csináltam már meg, és mit szeretnék még. De nem volt baj, mivel nem voltak még ilyen tárgyaim, ismétlődéstől nem kellett tartani. De akkor álljon itt most egy képes lista, hogy mik is készültek.

4 nagy tányér:
- szürke




- mályva



- olajzöld bőr füllel



- padlizsán ovális




Szappantartók:
- korall



- olíva zöld



- piros (ezt nem mi készítettük, csak mi mázaztuk)




Egyéb apróságok:
- olíva zöld névtábla


- olíva zöld minitálka



- mályva virágos lógók és szögletes medál, ami túl nagy lett medálnak :)


- sárga virágos és csillagos lógók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése