2017. január 12., csütörtök

Babaalbum

Baráti körünkbe ismét babák érkeztek, igen, ráadásul ikrek. Épp a születésük táján láttam egy nagyon jópofa album ötletet a youtube-on (tutorial videó, inspiráció), ami rögtön megmozgatta a fantáziámat. Régóta szemezek a scrapbook technikával, de az egy tétova próbálkozáson, a velencei albumon kívül még nem vágtam bele más hasonlóba. Többek között féltem tőle, hogy nem sikerülne igazán profira az album borítója, kötése, el se tudtam képzelni, hogy vágjak bele. De ez a videó kedvet csinált hozzá, hogy megpróbáljam.

Szerencsére elég nagy készletem van mindenféle papírokból és dekorációs eszközökből, így kb. az otthon fellelhető dolgaimból meg is tudtam valósítani egy egyszerre fiús és lányos albumot. Ragasztottam bele pár képet a babákról, de hagytam üres lapokat is, hogy kicsit a szülők is kiélhessék kreativitásukat, vagy legalább ők válogathassanak bele képeket.

Az album két részből áll, a borítóból, és a belső lapokból. A borítót egy viszonylag masszív kartonlapból készítettem, amit bevontam egy natúr színű tónuspapírral, dekorációnak pedig baglyos papírt ragasztottam rá. Ez kellően gyerekes, de se nem túl fiús, se nem lányos. A borító méretét a belső lapok mérete határozta meg. A gerinc szélességét szintén a bele kerülő oldalak számából, és az azokat tartó szalag szélességéből számoltam ki, és végülis elég jól sikerült a méretezés, képekkel feltöltve is becsukódik rendesen, de nem is lett túl laza.

A lapok "bekötésének" technikája volt, ami legjobban megtetszett, mert egyszerű és nagyszerű. Vékony szalagot kellett rátekerni a könyv gerincére annyiszor, ahány oldalpárt terveztem az albumba. Az oldalakat pedig összehajtott képeslap alapok adják - persze ezt én magam is hajtogathattam volna kartonból. Ezeket csak át kellett bújtatni a szalagokon, és már kész is volt az album váza.

A borító belső felére az előlap baglyos papírjából egy zsebet ragasztottam, ahova akár ultrahang képek, akár egyéb kis emlékek rejthetők.


A belső oldalaknak 4 kék és 4 rózsaszín képeslapot választottam, és felváltva fűztem bele a szalagokba. Az alap papírokat különböző színes-mintás, babás papírokkal díszítettem, de bevetettem a nyomdáimat és a lyukasztóimat is, és közben örültem, hogy mennyit tudok dekorálni.



Az utolsó három oldalpárt tematikusan díszítettem ki. Kettőre karácsonyi papírokat ragasztottam.



Az utolsó pedig majd az ikrek 1. szülinapi emlékeire vár.




A borító hátsó oldalára szintén került egy zseb emlékek gyűjtésére.


Remélem a szülőknek is tetszeni fog, és az üresen hagyott oldalakat megtöltik majd a törpék képeivel. Én nagyon elégedett vagyok vele, biztos fogok még csinálni ilyeneket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése